A félsziget jelentős részét a törökök uralták, akiknek a nagyhatalmi státusza ugyan már a múlté volt, de még mindig kitartóan ragaszkodtak a Balkánhoz. Politikai konfliktusokat érlelt a térség etnikai sokszínűsége is. Éltek itt többek között szerbek, bosnyákok, montenegróiak, bolgárok, albánok, görögök. A körükben intenzíven kibontakozó nacionalizmus nemcsak a törökkel, hanem egymással szemben is éles ellentétet szított. A térségben továbbra is az Osztrák–Magyar Monarchia és Oroszország avatkozott be a legaktívabban a konfliktusokba. A századfordulótól az orosz politika Szerbia mögött sorakozott fel. A Monarchia pedig meg akarta akadályozni, hogy a szerbek kitolják a határaikat a tengerhez, ezért 1908-ban elfoglalta Bosznia-Hercegovinát. Bár az oroszok élesen tiltakoztak, részükről katonai beavatkozásra nem került sor. A balkáni nemzetek összefogását a XX. század elején csak a törökellenes fellépés célja teremthette meg. Ez az összefogás 1912-ben valósult meg, amikor Szerbia, Montenegró, Bulgária és Görögország szövetsége megindította a háborút a törökök ellen.
A terjeszkedés hatására megvalósulhat a pusztán gazdasági terjeszkedés (Németország felépíti a Berlin-Bagdad vasútvonalat), vagy történhet politikai beavatkozás sal (pl. a nagyhatalmak beleszólása a balkáni háborúba), és történhet területi terjeszkedés sel is (Oroszország eléri a Csendes-óceán partját). A terjeszkedés az országtól távolabbra is történhet, ez a gyarmatosítás. A konfliktus fő forrása az, hogy az új nemzetállamok (Német-, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia) számára már nincs elegendő szabad terület. Megindul a harc a világ újrafelosztásáért. A XIX. végére kialakultak az új érdekeknek megfelelő katonai tömbök, először a központi hatalmak (nevét a földrajzi elhelyezkedése alapján kapta), 1879-ben kettős szövetség (Osztrák-Magyar Monarchia és Németország között), 1882-ben hármas szövetség (+ Olaszország). E tömb fenyegetésével szemben alakult ki az antant (nevét az egyik szerződés kezdő szavából kapta), 1893-ban a francia-orosz, 1904-ben francia-angol ( entente cordinala – szent szövetség), 1907-ben angol orosz megállapodás.
Mit üzennek az első világháború keresztjei? Üdvözlet az unokáknak és dédunokáknak? Harold Nicolson azt jegyezte be naplójába a háborút befejező békekonferencia során, hogy "belefáradtam a békébe, kimerült vagyok, az ilyenféle békeszerzés mélyen lever, hiszen ez nem egyéb, mint választási csalás". S most, a Nagy Háború kitörésének centenáriumán a visszaemlékezések mintha inkább ennek a Nicolson leírta választási csalásnak az igazolására, mintsem tárgyilagosságra utalnának.
Az első világháború előzményei by Ildiko Lutter
Ez volt az úgynevezett első Balkán-háború. A török csapatok vereséget szenvedtek, és az Oszmán Birodalom elvesztette – a főváros kivételével – az összes európai területét. A zsákmány feletti osztozkodás azonban rögtön felszínre hozta az etnikai ellentéteket. 1913-ban Szerbia, Montenegró, Görögország és a csatlakozó Románia a túlzottan megerősödő Bulgária ellen fordultak. Ez volt a második Balkán-háború, amelyben Bulgária vereséget szenvedett, és területi engedményekre kényszerült. A balkáni államok ellentétei persze a háború lezárása után sem szűntek meg. A Balkán maradt továbbra is "Európa puskaporos hordója". A napsütést megzavaró gomolyfelhők azonban nem csak a Balkán felett jelentek meg. A nagyhatalmak közötti közvetlen erőpróbára a gyarmatokon is sor került a század elején. A helyszín Marokkó, amelyet a franciák az észak-afrikai befolyási övezetük részének tekintettek. Németország azonban – látszólag a marokkói függetlenség védelmében – szintén megpróbált saját érdekszférát teremteni a térségben.
Előzetes tudás Tanulási célok Narráció szövege Kapcsolódó fogalmak Ajánlott irodalom Ismerned kell a XIX. század végének gyarmatosítási törekvéseit és a szövetségi rendszerek kialakulását. Ismerned kell a Balkán etnikai viszonyait és a török hódítás történetét. Átlátod majd a balkáni problémák összefüggéseit és az ott zajló háborúk okait. Megtanulod a XX. század eleji nagyhatalmi versengés újabb epizódjait. Láthatod, hogyan jutott Európa egyre közelebb az első világháborúhoz. Ha jelentést kellene adnunk Európa külpolitikai helyzetéről a XX. század elején, élhetnénk a meteorológus szavaival is: csodás napsütés, amelyet néhol gomolyfelhők zavarnak meg. Ekkorra már létrejöttek a szövetségi rendszerek, minden hatalom vigyázott a saját birtokaira, vagy megpróbálta szinte észrevétlenül kijjebb tolni a határait. Csak itt-ott zavarta meg a nyugalmat egy-egy incidens, de ezek is hamar rendeződtek. A korszakban Európa legfeszültebb viszonyait a Balkánon találjuk, ahol több politikai probléma is egymásra rakódott.
A német külpolitika célja egy " világbirodalom " kiépítése volt, a német tervek azonban kemény falakba ütköztek az angol, francia és orosz politikai vezetés részéről, s egyre nyilvánvalóbb lett, hogy hódító célkitűzéseit Németország csak katonai összeütközés eredményeként valósíthatná meg. Az Osztrák-Magyar Monarchia ugyanakkor - német szövetségesével ellentétben - egyre súlyosabb belső válsággal küszködött: mind hevesebben törtek felszínre nemzetiségi ellentétei és sokasodtak külpolitikai nehézségei, főleg a sok év óta elhúzódó balkáni válság. E terület a Monarchia terjeszekedésének első számú célpontja volt, ahol érdekei főleg az orosz érdekekkel ütköztek. 1914 júniusában a Monarchia kardcsörtető hadgyakorlatot rendezett Bosznia-Hercegovinában; június 28-án szerb nacionalista szervezetek - Gavrilo Princip - merényletet hajtottak végre Szarajevóban a trónörökös Ferenc Ferdinánd és felesége ellen. A német vezető körök a merénylet ürügyén egyre jobban sürgették a Monarchia még ingadozó köreit egy Szerbia elleni fellépésre.
Ezért 1905-ben II. Vilmos német császár Tangerbe hajózott, ami kiélezte a helyzetet. A francia–német konfliktust lezáró nemzetközi konferencia a brit diplomáciának köszönhetően a franciák javára döntött. Ez volt az első marokkói válság. II. Vilmos viszont nem adta fel. Amikor 1911-ben Marokkóban felkelés robbant ki, a németek megismételték a beavatkozási kísérletet. A császár a Párduc nevű csatahajón Agadirba utazott, hogy fellépjen a franciák ellen. Vilmos császárnak azonban ekkor is meg kellett hátrálnia az erőteljes angol fellépés miatt. Az eseményeket a második marokkói válság vagy a "párducugrás" néven ismeri a történelem. A francia–német mellett a brit–német vetélkedés is felerősödött. Helyszíne a Közel-Kelet volt. A németek a török haderő fejlesztéséért cserébe vasútépítésre kaptak engedélyt a szultántól. A Konstantinápoly–Bagdad-vasútvonallal gyors összeköttetést tudtak volna teremteni Berlin és a Perzsa-öböl között. A németek abban bíztak, hogy ez Kis-Ázsia további gazdasági meghódításának az alapjává válik.
2 Generációs Ház Eladó, 2024